"Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói.” 

(Jehudi Menuhin)

 

2019. október 1-én 9:00-kor a komlói Szent Borbála Templomban ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg a zene világnapjáról. Elsőként a Kis és a Nagykórus közös előadásában hallhattuk: Maros Rudolf: Háros felől és Oracio Vecchi: Néked zeng ez a dal című műveket. Vezényelt: Pleszné Fényes Edit és Lőrincz Ákos Csaba.

Az „öröméneklés” után László Lénárd, nyolcadik osztályos tanuló köszöntötte az egybegyűlteket és pár szót szólt a nap jelentőségéről. Ezt követően a Nagykórus előadásában hallhattunk egy népdalcsokrot (Csillag Boris, Széles a Balaton vize, Által mennék, Töltsd teli pajtás), illetve egy könnyűzenei művet, John Denver: Take me home, country roads címmel, mely énekeket, szeptember 28.-án Pécsen, a Széchenyi téren a Katolikus Társadalmi Napok című rendezvényen is előadtak.

Megemlékezésünk záró motívumaként a Híres Pannónia Régizene Együttes előadásában hallhattunk néhány értékes műsorszámot Békési- Marton Csaba tanár úr közreműködésével.   

Lőrincz Ákos Csaba