2018. május 11. péntek.

….állítólag fronthatás várható, se hidegfront, se melegfront, csakis színházi…!

Kora délutáni órákban a komlói színház nézőtere még üres. Csak a technikai személyzet sürgölődik. Majd lassan elkezd a megtelni a színház gyerekzsivajjal, szülői aggodalommal, mosolygós „régnemláttalakokkal”. Aztán koromsötét lesz és már csak a „csend beszél”.

Majd igazgatónőnk köszönti a vendégeket és elkezdődik a „Bemutatkozás”. No, nem ő, hanem a tanulók, ovisok rukkolnak elő szebbnél szebb produkciókkal. A 3 évestől a 15 évesig mindenki képviselteti magát.

Elsőként az óvodások énekes táncos produkciója, majd az 1. dó színes-virágos bűbáj éneke adta meg az alaphangulatot. Ezek után felcsendült a Kicsinyek kórusának csodaszép előadása, a Kiskórus kifinomult, ízléses hangzásvilága, a Nagykórus virtuóz és különleges repertoárja. Külön érdekes színfolt lett a nyolcadikos lányok saját maguk által komponált és énekelt Shawn Mendes szám.

Két osztályprodukció is megjelent az előadáson. A 4. dó osztály Árpád-házi Szent Kinga életét dolgozta föl különleges némafilm formájában, míg az 5. dó, ByeAlex-től énekelt egy szívhez szóló kedves számot.

…és hogy nem maradjon ki, a nemzetek is bejelentkeztek a színpadra. Volt ott latin amerikai tánc fergeteges ritmusra, német blues a németet tanulók előadásában, kifordított magyar mese angol verziója.

Majd a nézőknek a lábukat kellett használni két produkció alatt is. A Fitball-os lányok bemutatóját ritmusos lábdobogás kísérte, a hattyúk tava fergeteges balett paródiánál pedig a térdüket csapkodták a nevetéstől. Később egy színdarab rántott vissza mindenkit a szomorú valóságba.

A műsor zárásaként a nyolcadikosok tánccal búcsúztak el a mögöttük álló tanévtől.

 

Köszönjük a gyerekeknek ezt a felejthetetlen estét, a pedagógus kollégáknak a magas színvonalú felkészítést, és a színház profi szakmai stábjának, hogy „bemutatkozhattunk”.

 

 

2018.05.18-án iskolánk néhány diákja 10 madáretető kihelyezésével segítette a komlói KINCSES PARK megújulását.
Köszönjük nektek:
Panka, Andika, Gina, Dorina, Veronika, Dávid, Milán, Lénárd, Patrik, na meg Kata néni!

 

 

 

Több éves hagyomány, hogy iskolánk nagykórusa a tavasz beköszöntével pár napot
kórustáborban tölt. A tábor szerepe kettős: a szakmai munka elmélyítése, valamint a
csapatépítés, hiszen a kórustagok hat osztály tanulóiból kerülnek ki. Igyekszünk mindig kellő
hangsúlyt fektetni ilyenkor a minőségi munkára, de igyekszünk odafigyelni az önfeledt
együttlét, a tartalmas szabadidő eltöltésének pillanataira is. A Pécsi Egyházmegyének ezúton
is köszönjük, hogy Magyarhertelenden- igazán szép környezetben - szállást biztosított
nekünk. A próbán komoly szakmai munka folyt. A művek pontos megtanulása, az egyes
szólamok összeéneklése, a szólampróbán történő memorizálás, a szép és kifejező éneklés
mind a tanulás része volt. Ilyenkor megadatik, hogy csak magunkra figyeljünk, s egy-egy dal
szépségét teljes valójában megismerhessük, átélhessük. A tábor ideje alatt bőven volt idő
szórakozásra is. Fürdőzésre, beszélgetésre, közös játékra. Minden átélt pillanat gazdagított
bennünket. Megosztani a lélek rezdüléseit másokkal, az mindig csak meghitt együttlét alatt
történhet. Ennek pedig a csend elengedhetetlen része. A feladat adott volt. Felkészülés
iskolánk Bemutatkozunk műsorára, valamint a Kodály nevét viselő iskolák budapesti május
végi találkozójára. Továbbá a búcsúzó nyolcadikosok ballagás ünnepségén is énekelni fogunk
majd.

 

 

 

Tisztelt Szülők,
Kedves Gyerekek!
Iskolánkban a 2018/2019. tanévtől szakköri foglalkozás keretében lehetőség nyílik a kínai nyelv tanulására!
Ezért ízelítőt szervezünk május 24-én 9 órától a pécsi Konfuciusz Intézettel együttműködve, melyre várunk minden érdeklődő szülőt és gyermeket!

 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/32530722_1634799776604724_8681933869517111296_n.jpg?_nc_cat=0&oh=57476c70b15e30dc1070bc3a4c2f3a41&oe=5B7D9667

 

 

A Szent Bernadett Tagóvodánk, „Kincses Kultúróvoda 2017” egyes programjaihoz csatlakoztunk ebben a tanévben a 3. lá osztály tanulóival. Ezáltal színesebbé, gazdagabbá váltak a technika óráink. Nemezeltünk, agyagoztunk, batikoltunk…

A megvalósításban, külön segítséget kaptunk Schaff Anikó térségi referenstől /Közösségek Háza/.

A képekkel szeretnénk megköszönni, ezeket a csodálatos perceket.
Fadgyas Éva

 

 

 

 

 

 

 

A Komlói Római Katolikus Plébánia és iskolánk közössége együtt vett részt Brenner János vértanú pap boldoggá avatásának ünnepén május elsején, Szombathelyen. Az Emlékmű-dombon tartott szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt. Felemelő nap volt ez mindenki számára!

 

 

 

Iskolánk közel 100 tanuló aktív részvételével idén is részt a DŐKE által szervezett 2018 másodperces futáson.
Nagy öröm volt látni a lelkes gyerekek és szülők mellett a sportos kollégákat, Pallós Éva nénit, Fadgyas Éva nénit, Szelléné Erika nénit, Makra Melinda nénit, Vasvári Zsani nénit, és nem utolsó sorban Ádám bácsit. Ezt a kedves, örömteli légkört, a nagy hőség sem zavarta, bár a futás komoly kihívás volt!
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett ezen a nagyszerű rendezvényen!
Ili néni!

Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda fényképe.