„Vége, vége, vége van!"
Hálaadó szentmise keretében búcsúztattuk a 2017/2018-as tanévet. Mozgalmas évünk volt, de hálával a szívemben mondhatom, hogy a gyerekek, a szülők, a pedagógusok és segítőink kitartásának, türelmének köszönhetően sikeres tanévet zártunk.
Áldott, pihentető vakációt és napsütéses nyarat kívánok!
Ormándlaky Dalma
intézményvezető

 

 

 

 

Június 4-én hétfőn sportnapi program sorozaton vehettek részt tanulóink. Izgalmas hegyi futóversennyel indítva a napot – versenyezhettek, és szurkolhattak a gyerekek. Ezt követően különböző helyszíneken, évfolyamonként más-más programmal folytatódott a nap.

Így például a hetedik, nyolcadikosaink megismerkedhettek a tekézés alapjaival, betekintést nyerhettek a komlói teke szakosztály történetébe, ténykedésébe. Részt vehettek egy, a rendőrség által szervezett izgalmas előadáson, illetve darts versenyen is kipróbálhatták tudásukat. A versenyen László Mirella 7. dó osztályos tanuló bizonyult a legügyesebbnek, aki egy ajándék darts táblával térhetett haza.

Ötödik, hatodik osztályosaink a KBSK csarnokban ismerkedhettek meg alaposabban a mindenki által nagyon kedvelt asztali tenisszel.

Alsós tanulóink az uszodában, a sportcsarnokban, illetve a közösségek házának udvarán tölthették mozgással a délelőttöt. A sportnap eredményhirdetéssel zárult, majd minden diákunk egy kedves kis meglepetés ajándékkal térhetett haza.

A hegyi futás eredményei:

2-3-4. évfolyam

Fiúk:

1. hely Darvasi Hunor 3.lá

2. hely Márton Péter 3.lá

3. hely Szpatár Hunor 3.dó

Lányok:

1. hely Fadgyas Eszter 3.lá

2. hely Kőhegyi Gabriella Anna 4.lá

3. hely Nagy Ágnes 3.lá

 

5-6. évfolyam

Fiúk:

1. hely Mártonhegyi Dániel 6.lá

2. hely Fülöp Bálint 5.lá

3. hely Bálint Norbert 5.lá

3. hely Bíró Milán 6.dó

Lányok:

1. hely Sáfrány Noémi 5.lá

 

7-8. évfolyam

Fiúk:

1. hely Kasza Richárd 7.lá

2. hely Sáfrány Tamás 8.lá

3. hely Mádi Balázs 8.lá

Lányok:

1. hely László Mirella 7.dó

2. hely Vernárszky Lili 7.dó

3. hely Almájer Fanni 7.lá

 

 

Szívből gratulálunk minden indulónak, nagyszerűen versenyeztek!

 

 

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában jártunk, az Oktatási Hivatal országos és négy regionális verseny díjazottjainak köszöntése alkalmából. Plávicsné Borbély Mária tanárnő és tanítványai vehették át az elismerést. A tanév során Vikor Fanni Kazinczy-verseny területi döntőjében 1. helyezést ért el, Takács Anna Jázmin pedig a Kazinczy-verseny területi döntőjében 1. helyezést ért el, majd a verseny dunántúli döntőjében való szereplését arany Kazinczy-éremmel díjazták!
Szívből gratulálunk!!!
https://www.pecsma.hu/…/azokat-dijaztak-akikre-pecs-jovoje…/

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/34484452_1654991407918894_2395959952888823808_n.jpg?_nc_cat=0&oh=71ac60f5b8c8a065f9b12e2eaf380312&oe=5BC136FF

 

 

Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja! Idén Pécsen, Pabian Ádám tanár úr vezetésével iskolánk diákjai képviselhették a Pécsi Egyházmegye köznevelési intézményeit a Zsolnay negyedbeli, hagyományos rendezvényen.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/trianoni-gyasz-osszehozta-es-megerositette-magyarsagot/

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/34503480_1654867407931294_5138365840617373696_n.jpg?_nc_cat=0&oh=e6127c927c5766c7f77196bac31328a6&oe=5B83E572

 

 


XXIII. János Pápa gondolatával búcsúzunk nyolcadikosainktól:
„Nem az a feladatunk a földön, hogy múzeumőrök legyünk, hanem hogy kertet gondozzunk. Kertet, melyben árad az élet, és amely oly szép jövőre van hivatva!”
Isten veletek!
Fotó Rákos Ildikó

 

 

Kodályos házi bajnokokat ünnepeltünk! Öröm, büszkeség, hála és erő, amit érzek! Köszönöm Nektek, gyerekek!

 

 

A 2018/2019. tanévre készülve alsó- és felső tagozatos gyerekeknek szóló "szakkörválasztó" napot tartottunk a 2018.05.25-én!
Mihez lenne kedved? Gombocska? Origami? Tollaslabda? Disputa? Scola? Fittball? Kínai nyelv és kultúra? Info-téka? Foci? Históriás szakkör?
Következzék a választás!

 

 

A szabadidő hasznos, tartalmas eltöltését szolgáló közösségi játékokkal gazdagodtunk Rainer W. Kenserski ajándékai által! Hálás szívvel köszönjük!
Lieber Rainhold! Wir bedanken uns für die Geschenke!

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33649370_1646467258771309_5794799390778458112_o.jpg?_nc_cat=0&oh=4a394c753826fe6bf991b2d5b4f44784&oe=5BBC760C

 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33689827_1646467218771313_7589713781949726720_o.jpg?_nc_cat=0&oh=6186fc56b3cd634e481c83d4a848b196&oe=5B80E9D1

 

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33662346_1646467185437983_1646556496961470464_o.jpg?_nc_cat=0&oh=e9eb2589a64f789f8190eeb398ac67a9&oe=5B79791E

 

 

Büszkén adtunk helyet a Bajnokok Klubja tavaszi eseményének, ezúttal Boczkó Gábor világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó volt a vendégünk!

Komlói vívás

VENDÉGÜNK VOLT BOCZKÓ GÁBOR

Egyesületünk meghívására, a Bajnokok Klubja beszélgetéssorozatunk keretében, ellátogatott hozzánk Boczkó Gábor világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó. Megtudhattuk róla, hogy kezdetben, gyermekként csak a jó társaság miatt járt vívóedzésekre, inkább a labdajátékokat helyezte előtérbe, később "fordult komolyra" a dolog. Beszélt arról, milyen nehéz volt fiatalként beküzdenie magát a világelitbe tartozó válogatottba, még egyéni Európa-bajnokként is. Szóba kerültek a legszebb emlékként őrzött sikerek, mint például a Budapesten megszerzett csapatvilágbajnoki cím, valamint a hullámvölgyek is. Elárulta, hogy a vívástól később sem szeretne elszakadni, ennek jegyében sportvezetőként és edzőként is tevékenykedik, valamint felsőfokú edzői tanulmányokat folytat. A közönségkérdéseket is magába foglaló beszélgetés után természetesen nem maradhattak el az autogramkérések és a közös fényképezkedés sem. A képekért köszönet a Rákos Ildikó Fotószalonnak, és Kövérné Kocsis Melindának. #komloivivas #villacomplovsc #bajnokokklubja

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33429066_808793649324335_2336672104075755520_o.jpg?_nc_cat=0&oh=23422f5a2e25efbdbea03c635ca2f5e8&oe=5B82FC5C

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33435257_808793745990992_1954775363145957376_o.jpg?_nc_cat=0&oh=1cc32d80dcf93219be94b57c5790bbd4&oe=5BB839A4

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33524955_808793769324323_3446196125252452352_o.jpg?_nc_cat=0&oh=22b5ba457ab54a626890790dae9d3f13&oe=5B7A5E31

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/33510647_808793662657667_2006718998271492096_o.jpg?_nc_cat=0&oh=dbec2cbcb4077acaef4fa5ff8f517b56&oe=5B7BA1FB

 

 

A PTE ETK Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete ízelítőt adott nekünk a kínai kultúrából és kínai nyelvből. Fantasztikus élménnyel gazdagodtunk!
Gyertek és ősztől tanuljuk együtt a kínai nyelvet!