DÖK-nap

2021.június 3.

 

Ezt a napot kicsit rendhagyó módon rendeztük meg a vírushelyzet előírásai miatt. Az egész iskola közös kirándulása idén egy osztályprogrammá módosult.

Az alsó tagozatosok Magyarország nevezetességeit rakták ki makettekből, amit közösen el is helyeztek a térképekre. A nevezetességekről digitális formában is információkat szereztek.

Ezidő alatt a felső tagozatosok egy kijelölt helyszínen találkoztak és osztályközösség-építő programokat szerveztek, illetve az iskola körül elhelyezett QR-kód vadászaton vettek részt.

10 órakor találkoztak az alsósok és a felsősök is, amikor a felsősök az iskolába, az alsósok pedig egy külső helyszínre indultak. Erről drón felvétel is készült, ami a gyerekeknek is nagyon tetszett.

A délelőtt második felében az alsósok kirándultak egy kicsit, játszottak, fagyiztak, a felsősök pedig szabadulószobás játékon vehettek részt.

A közös kirándulásból egy igazán jó közösségépítés jött létre, ami az elmúlt időszak nehézségei után kedvező hatású volt az osztályon belüli kapcsolatokra.

Reméljük, hogy a jövőben újra együtt kirándulhat az egész iskola, és színes programokkal várhatjuk a tanulókat!

Tóth Hajnalka

Diákönkormányzatot segítő pedagógus