Június 4-én hétfőn sportnapi program sorozaton vehettek részt tanulóink. Izgalmas hegyi futóversennyel indítva a napot – versenyezhettek, és szurkolhattak a gyerekek. Ezt követően különböző helyszíneken, évfolyamonként más-más programmal folytatódott a nap.

Így például a hetedik, nyolcadikosaink megismerkedhettek a tekézés alapjaival, betekintést nyerhettek a komlói teke szakosztály történetébe, ténykedésébe. Részt vehettek egy, a rendőrség által szervezett izgalmas előadáson, illetve darts versenyen is kipróbálhatták tudásukat. A versenyen László Mirella 7. dó osztályos tanuló bizonyult a legügyesebbnek, aki egy ajándék darts táblával térhetett haza.

Ötödik, hatodik osztályosaink a KBSK csarnokban ismerkedhettek meg alaposabban a mindenki által nagyon kedvelt asztali tenisszel.

Alsós tanulóink az uszodában, a sportcsarnokban, illetve a közösségek házának udvarán tölthették mozgással a délelőttöt. A sportnap eredményhirdetéssel zárult, majd minden diákunk egy kedves kis meglepetés ajándékkal térhetett haza.

A hegyi futás eredményei:

2-3-4. évfolyam

Fiúk:

1. hely Darvasi Hunor 3.lá

2. hely Márton Péter 3.lá

3. hely Szpatár Hunor 3.dó

Lányok:

1. hely Fadgyas Eszter 3.lá

2. hely Kőhegyi Gabriella Anna 4.lá

3. hely Nagy Ágnes 3.lá

 

5-6. évfolyam

Fiúk:

1. hely Mártonhegyi Dániel 6.lá

2. hely Fülöp Bálint 5.lá

3. hely Bálint Norbert 5.lá

3. hely Bíró Milán 6.dó

Lányok:

1. hely Sáfrány Noémi 5.lá

 

7-8. évfolyam

Fiúk:

1. hely Kasza Richárd 7.lá

2. hely Sáfrány Tamás 8.lá

3. hely Mádi Balázs 8.lá

Lányok:

1. hely László Mirella 7.dó

2. hely Vernárszky Lili 7.dó

3. hely Almájer Fanni 7.lá

 

 

Szívből gratulálunk minden indulónak, nagyszerűen versenyeztek!